Google Website Translator Gadget

17 január 2010

A magyar "találmány", C vitamin



______________

C-vitamin
Szent-Györgyi Albert fedezte fel amiért 1937-ben Nodel-díjjal jutalmazták, egyébként ez az vitamin nélkülözhetetlen az emberi sejtek számára, és tudtátok hogy az emberen kivül csak a tengerimalac nem tudja előállítani magának. :)

Szent-Györgyi érdekes körülmények között jött rá arra, hogy a szegedi zöldpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök. A legendák szerint utálta a paprikát, és amikor egyik este a felesége a vacsora mellé egy darab paprikát is odatett, rutinos, és higgadt férjként, veszekedés, vitatkozás helyett egy óvatlan pillanatban a köpenye zsebébe dugta, elfogyasztotta a vacsoráját, majd lement a laboratóriumába, és mivel sok más zöldség és gyümölcs után, amiket addig sikertelenül kipróbált, veszíteni valója nem lévén elővette a vacsoráról kimenekített paprikát, és munkához látott. Állítólag aznap éjjel a kezében volt a megoldás. Tudta, hogy megtalálta a C-vitamin aranybányáját. A korábbi apró, jelentéktelen mennyiségek után egyszeriben több kilónyit tudott előállítani. A környék zöldségesei nem tudták ekkor még, hogy hová tolja talicskaszám a piacokon megvásárolt paprikát, és, hogy mihez kezd vele.

Felfedezte, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen Szent-Györgyi), vagyis a hexuron-sav azonos a C-vitaminnal. Ekkor keresztelte el véglegesen aszkorbin-sav névre, méghozzá a skorbut megelőzésével kapcsolatban.

Szent-Györgyi Albert (archív):
"Pár héttel később másfél kg vitamin volt a kezemben addig csak ezredgramm mennyiségek voltak. Ezt szétosztottam az egész világon, és onnan tudtuk meg, hogy mi a C-vitamin pontos kémiai szerkezete. Ennek a következménye, hogy ma tonnaszámra gyártják, mint az emberi egészségnek az alapvető forrását."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése